Az olimpiai népszavazásra leadott aláírások valamivel több mint negyedét ellenőrizte eddig a Fővárosi Választási Iroda - mondta az InfoRádió kérdésére Megyesné dr. Hermann Judit, az iroda helyettes vezetője. Az érvénytelen aláírások aránya 12 százalék.
Semmi szükség a nagy állami projektekre, ahol amúgy is jelentős a korrupciós kockázat, és a történelmi példák alapján szinte mindig komoly költségtúllépések történnek - írja Zsiday Viktor legfrissebb blogbejegyzésében az olimpiai pályázat visszavonásának hírére. A befektetési szakember már egy nagy lépéssel továbbment: szerinte a paksi projektet is át kéne gondolni.
Egyetlen határozat jelent meg a szerdai Magyar Közlönyben, ez pedig a budapesti olimpiai pályázat visszavonását tartalmazza.
Az aláírások számát ismeri, de nem ismeri még a kormány álláspontját az olimpiáról és a népszavazásról, így reagált Tarlós István az Indexnek azokra a hírekre, miszerint a Fidesz rátolja a felelősséget, lefújja-e a budapesti olimpiát. Ezért először kontrollálja, valóban így vélekedik Orbán Viktor, és Borkai Zsolt a MOB részéről.
Virginia Raggi polgármester felelőtlenségnek nevezte, hogy Róma pályázzon a 2024-es nyári olimpia megrendezésére, ezért - amint azt szerdán bejelentette - nem támogatja a kandidálást.
Virginia Raggi, Róma polgármestere megvonja a város támogatását a 2024-es nyári olimpiai játékok megrendezésére benyújtott pályázattól - tudta meg a Reuters hírügynökség a délutáni bejelentés előtt.
Még soha nem rendezett olyan kis ország olimpiát, mint Magyarország, így nincs igazán összehasonlítási alap azzal kapcsolatban, milyen gazdasági hatása lehetne annak, ha megnyernénk a 2024-es játékok jogát. A legjobb példa talán Görögország lehetne a mérete alapján, a baj csak az, hogy éppen Athén a negatív példa arra, hogyan nem szabad olimpiát rendezni. A projekt nem feltétlenül reménytelen, de nagyon sok függ attól, hogyan működik majd a gyakorlatban a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) által elképzelt új modell.
A kormány 2,5 milliárd forintot csoportosít át a 2024-es nyári olimpia budapesti megrendezésének pályázatára - derült ki a szerdai Magyar Közlönyben megjelent határozatból.
Az Oxford Egyetem friss tanulmánya szerint az augusztus 5-én rajtoló brazil olimpia eredeti költségvetését 51%-kal haladhatják meg a tényleges költések - számol be a Financial Times.
Két népszavazási kérdést hitelesített hétfői ülésén a fővárosi választási bizottság: a 2024-es olimpiáról és a Városliget sorsáról is szavazhatnak a budapestiek - értesült az Index. Úgy tudják, elvileg jövő év elején indulhat az aláírásgyűjtés a fővárosban.
Tizenhat közép- és dél-európai ország olimpiai bizottsága támogatja a 2024-es budapesti olimpiarendezést - ez derült ki az Európai Olimpiai Bizottság prágai közgyűlésén.
Intenzív szakaszában van a háború.
Erős állítást tett az elemző.
Szankcionált személy lehetett a célpont.
Bevetették a "Sárkány leheletét"
Gyorgyevics Benedekkel, a Városliget Zrt. vezérigazgatójával beszélgettünk.
Miért csökken a közvetlen külföldi tőkebefektetések volumene?
Meddig nőhet még?